Ülésezett a Területi Tűzmegelőzési Bizottság
2025. december 05. 11:47
A Területi Tűzmegelőzési Bizottság csütörtökön megtartotta második félévi ülését.
A bizottság fő célja, hogy preventív, felkészítő munkával adjon át tűzvédelmi ismereteket a lakosságnak.
Ennek érdekében rendezvényeken vesznek részt, lakossági felhívásokat adnak ki, illetve programokat szerveznek, mindezt annak érdekében, hogy az emberek tudatosabbak legyenek a tűzvédelem témakörében.
Az ülést Sári Ákos tűzoltó dandártábornok,igazgató nyitotta meg, majd beszámolt a bizottság éves tevékenységéről. Idén 44 alkalommal látogattak el csoportok a tűzoltólaktanyákba, 4 alkalommal pedig gyerektáborok rendezvényei vettek részt.
A bizottság munkájáról több televízió, rádió és online média és beszámolt, illetve a közösségi média felületein is jelentek meg ezzel kapcsolatos anyagok. Az iskolákban, és óvodákban tartott előadások során a gyerekek megismerhették a tűzoltók munkáját, mindennapjait. Összesen 41 rendezvényen több mint 16 ezer emberrel ismertették meg a tűzmegelőzés fontosságát.
Csordás János tűzoltó alezredes hangsúlyozta a bizottság idei eredményeit. A lakosság figyelemfelhívására a Forrás Rádióval közösen nyereményjátékot indítottak, amelynek keretében szén-monoxid és füstérzékelőket juttattak el a nyerteseknek.
A rendezvényen dr. Kancz Csaba főispán is részt vett, aki megköszönte a katasztrófavédelem elhivatottságát és munkáját. Az ülésre azok a szervezetek és cégek is meghívást kaptak, akik részt vállalnak a tűzmegelőzésben.