Vármegyei díjazottak az Alkotói Pályázaton
2025. június 17. 10:07
A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották meg június 16-án a 2025-ös Alkotói Pályázat díjátadó ünnepségét.
Itt derült ki, hogy kik azok az ifjú alkotók, akik a legkreatívabb módon mutatták be, miként képzelik el a jövő tűzvédelmét.
A hagyományokat követve idén is februárban hirdette meg alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, a téma ezúttal „A jövő tűzvédelme” volt. A diákok három korcsoportban – hat és tíz, tizenegy és tizennégy, valamint tizenöt és tizennyolc év között – pályázhattak meghatározott méretű kézműves alkotással, valamint korcsoport nélkül digitális alkotásokkal, filmmel, animációval, digitális grafikával és képpel. A pályázat célja az volt, hogy az iskolások kreatívan mutassák be a tűzvédelem fontosságát és a lakástüzek megelőzésének lehetőségeit.
A vármegyei válogatás után beérkezett alkotások rangsoráról született végső döntést május 21-én több órás szakmai vita előzte meg. Összesen több mint 6 ezer alkotás érkezett, a vármegyei előzsűrizés alapján javasolt műveket művészekből, múzeumi és tűzvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el.
Fülep Zoltán tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő a hétfői díjátadó ünnepségen gratulált a fiatal tehetségeknek, mint fogalmazott, valóban büszke lehet mindenki, akit díjaztak, mert messze nagyobb mezőnyből emelkedtek ki, idén ugyanis kétszer annyi pályamű érkezett, mint tavaly. A tábornok megköszönte a gyerekeknek azt, hogy gondolkoztak a tűzoltóságról, annak jövőjéről, a biztonságról és a tűzvédelemről.
Borsos Mihály fotóművész is megerősítette, hogy valamennyi jelenlévő győztes. Mint fogalmazott, hihetetlen alkotóerő mutatkozott meg a pályaművekben. Elismerésre méltónak találta azt a kreativitást és modernitást, amely áthatotta az alkotásokat, és amelynek csupán az ifjú alkotók fantáziája szabott határt.
Az országos verseny győztesei értékes díjakat kaptak, és különdíjak is gazdára találtak.
Komárom-Esztergom Vármegyéből a 11-14 éves korosztály első helyezettje a dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolájának diákja, Jantyik György lett „A jövő tűzvédelme” című pályamunkájával. Különdíjat kapott Horn Lilla, az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium tanulója.
Gratulálunk az elért eredményekhez!
Fotó: Szőke Péter BM OKF