Három hónap alatt 78 lakástűz, egy halott, öt sérült

2024. április 10. 15:00

2024 első negyedévében összesen 78 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat Komárom-Esztergom vármegyében. Ezekben a tüzekben egy ember vesztette az életét, öten pedig megsérültek.

Az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen több, mint 50 órára és 145 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek. Összesen 1080 négyzetméternyi épített terület égett le, három otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt hét embernek kellett átmenetileg elköltöznie.

Az 78 tűzzel érintett épületek közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, és még van idő cselekedni. A tüzek jelentős hányada kéményből indult. De hét esetben konyhából, hét esetben pedig nappaliból, vagy hálószobából indult a tűz. A tűz legtöbbször elektromos problémára, a fűtés hibáira, nyílt láng használatára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. 

A legnagyobb tűz január 17-én, Mocsán volt, ahol egy száz négyzetméteres családi ház és a mellette található melléképület tetőszerkezete összesen több, mint kétszáz négyzetméternyi területen égett. A helyszínen beavatkozó egységek összesen hét vízsugár bevetésével kerítették körül, majd oltották el a tüzet. 

A leghosszabb beavatkozás március 20-án volt Dágon, az egységek itt négy órás munkával fékeztek meg egy többszintes családi házat is érintő tüzet.  

A katasztrófavédelem két esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárása érdekében, négy épületnél pedig gázpalackok nehezítették az oltást. 

A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyhába, hálószobába és a nappaliba füstérzékelőt szerelni a mennyezetre. Olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem jelzést is küldenek az okostelefonra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére. 

Az első negyedévben szén-monoxid miatt 9 alkalommal riasztották a tűzoltókat, az egyik esetben egy ember életét vesztette. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Az ilyen helyiségekben állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni, nem elegendő időnként szellőztetni. 

Fotó: Illusztráció

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap