Vármegyei alkotás a dobogón

2023. június 14. 13:18

A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották meg június 13-án az idei, immár tízedik alkotói pályázat díjátadó ünnepségét. Itt derült ki, hogy kik voltak azok az alkotók, akik a legkreatívabb módon hívták fel a figyelmet a füstérzékelő fontosságára, az otthonok tűzbiztonságára.

A vármegyei válogatás után beérkezett alkotások rangsoráról született végső döntést május 18-án kétórás szakmai vita előzte meg. Országosan összesen háromezer-háromszázharmincöt alkotás készült, a vármegyei előzsűrizés alapján javasolt pályaműveket művészből, múzeumi és tűzvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el. A bírálat legfőbb szempontja az volt, hogy a kiírás tematikája, azaz a füstérzékelő szerepe mennyire hangsúlyos a rajzokon és egyéb alkotásokon, mindemellett a befektetett munkát, az egyéni látásmódot és a kreativitást értékelte a bizottság. 

A díjátadón a művészeti szempontokat szem előtt tartó dr. Borsos Mihály fotóművész azt mondta, élvezet volt látnia, hogy az adott témának milyen sokféle megközelítési módja létezik. 

Fülep Zoltán tű. ezredes, országos tűzoltósági főfelügyelő azt emelte ki, hogy a pályázat elérte a célját, a gyerekek felelősen gondolkodnak, és tevékenyek is otthonuk biztonsága érdekében. 

Komárom-Esztergom vármegyéből Videó kategóriában, a 11-14 éves korosztályból, Maknics Zita Gizella és Erdősi Boglárka a tatabányai Szent Margit Gimnázium és Általános iskola tanulói „Könnyen megelőzhető a baj” című alkotásukkal a dobogó második fokára állhattak. 

Előkelő helyezésükhöz ezúton is gratulálunk!

Fotó: Szőke Péter – BM OKF, Koza-Kovács Zsófia 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap