Két tűzoltó is megmérette magát a megyéből az ország legerősebb tűzoltója versenyen

2022. június 21. 14:38

Albert Bence tű. őrmester az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltója valamint Herke Csaba az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság tűzoltója is részt vett a „TFA-FCC HUNGARY-Szombathely”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyen június 17-én.

Mentális és fizikális felkészültségre, küzdelemre, erőre, akaratra, kitartásra volt szüksége annak a száz tűzoltónak, aki teljesítette a TFA és FCC feladatokat tartalmazó versenypályákat. A versenyzőknek nem volt könnyű dolga, a nyári melegben a Firefighter Combat Challenge pályát teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékben kellett teljesíteniük. Az első feladat során egyebek mellett egy tizenkét méter magas toronyra kellett felfutni, nyolcvan kilogrammos bábut is el kellett húzni, és a vízsugárral célba lövés sem maradt el. Ehhez társultak a második pályán azok az igazi erőfeladatok, amelyek során nagy súlyokkal kellett a legkülönbözőbb helyzetekben megküzdeni. A két pályán elért időeredmény összeadódott, így alakult ki a végső sorrend. 

Albert Bence hivatásos tűzoltó fiatal kora ellenére idén már második alkalommal vett részt a versenyen, ahol kategóriájában a középmezőnyben végzett.


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap