Jentősebb beavatkozások a közelmúltban

2020. július 13. 15:51

A hét eleje sok munkát adott a megye tűzoltóinak, csakúgy, mint a hétvége.

Szombat délután több helyről érkezett bejelentés, hogy a viharos erejű szél által megrongált növényzet forgalmi akadályt képez, így Tatára és Tatabányára is vonulniuk kellett a hivatásos tűzoltóknak, hogy láncfűrésszel és kézi erővel a forgalmi akadályokat felszámolják.   

A délután folyamán további riasztások érkeztek. Öt hektáron égett lábon álló gabona Bajna és Szomor között. Az égő területet mezőgazdasági munkagépek körbe tárcsázták, majd az esethez riasztott bajnai és nyergesújfalui hivatásos tűzoltók gyorsbeavatkozó vízsugárral a tüzet eloltották. 

Két személygépjármű ütközött a dobogókői úton Esztergom közelében a délután során. A gépjárművekben összesen hat személy utazott. Az esethez riasztott nyergesújfalui hivatásos tűzoltók a járművek áramtalanítását, valamint a forgalmi akadály megszűntetését végezték. A mentőszolgálat munkatársai két személyt kórházba szállítottak. A mentés idején a forgalom félpályán haladt. 

Az esztergomi hivatásos tűzoltókat riasztották szombat délután Dömös külterületére, a Rám-szakadékhoz, ahol egy bokasérült túrázó rekedt a szakadékhoz vezető turistaúton. A tűzoltók a helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársaival közösen a sérült túrázót a mentőgépjárműig lehozták további ellátásra. 

Egy közel tizenöt méter magas fa koronája törött le és zárta el az utat Tatán a Tókerülő sétánynál vasárnap délelőtt. A helyszínre vonuló tatabányai hivatásos tűzoltók a forgalmi akadályt motoros láncfűrész segítségével megszűntették.

Utoléréses balesetet szenvedett két kamion az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Tatabánya magasságában hétfőn, a kora reggeli órákban. A helyszínre vonuló tatabányai hivatásos tűzoltók a járműveket áramtalanították. A járművek elszállításáról szerződött partner gondoskodott. 

Fotó: Kovács Tamás tű. tzls., Tatabánya HTP


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap