Díjazták a beérkezett pályaműveket az igazgatóságon

2020. november 23. 15:10

A 2020-as évi alkotói pályázat díjátadójára a hétfői napon került sor. A járványügyi helyzetre való tekintettel szűk körben.

Több mint hetven alkotás érkezett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság védnöksége alatt megtartott 2020-as alkotói pályázatra. A pályázatra a tűzoltó hivatás bemutatásával, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó művel lehetett jelentkezni. A pályaművek zsűrizését a Tatabányai Múzeum és a Jászai Mari Színház részéről felkért műértők végezték. A művek közül idén szabadkézi rajz kategóriában három korcsoportból, míg irodalmi alkotás kategóriában két korcsoportból kerültek ki a díjazottak. A megyei forduló díjátadóra idén a járványügyi szabályoknak megfelelően csak szűk körben, az elismerések egyesével való átadásával volt lehetőség. 

A győzteseknek, a díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

Fotó: Varga Mihály Sebestyén tű. fhdgy. 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap