Veszélyes Áru Szállítása


A veszélyes áruk szállításának szabályozása

A veszélyes áru szállítás közúti ellenőrzése és bírságolási jogosítványaink kiterjednek a vasúti, légi, és vízi szállítási ágazatokra is. Ennek oka, hogy a szállítási módok lakott területen vagy annak közelében haladnak át, így nagyobb mennyiségű veszélyes anyag jelent potenciális veszélyforrást a lakosságra. Ezért minden állampolgár jól felfogott érdeke, hogy a szállítás valamennyi területén a veszélyes anyagot szállító járművek és a szállított veszélyes áruk, valamint a csomagolási egységek és azok jelölései a hatályos jogszabályokban foglaltaknak maradéktalanul eleget tegyenek.

A veszélyes áru szállítás ellenőrzését a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyi szervei, mint elsőfokú hatóság szakemberei látják el önállóan és/vagy a társhatóságokkal együtt, a megye közútjain a járművek megállítására alkalmas előre kijelölt vagy eseti helyein, a vasúti szállítás területén elsősorban üzemváltó állomáson, vasúti létesítményben. Vasúti veszélyesáru-továbbítás ellenőrzést a vasúti közlekedésről szóló törvény szerinti a vasúti pályahálózat működtetését végző vasúti társaság irányítójának értesítése mellett lehet megkezdeni.

Fontos tudni, hogy:

  • a hatóság a veszélyes áruk közúti, vasúti és vízi szállításának ellenőrzésével, a veszélyes áru szállítás telephelyi ellenőrzésével, valamint az ellenőrzések során tapasztalt szabálytalanságok szankcionálásával kapcsolatos feladatait integráltan kezeli.
  • a hatóságnak nem csak a jelölt járművek ellenőrzésre van jogosítványa, hanem a jelöletlen járműveket is jogosult ellenőrizni.
  • a hatóság jogosult a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításának ellenőrzésére.
  • a veszélyes áru szállítási szabályok előírásai alapján a veszélyes áruk szállításában résztvevőknek az ellenőrzéshez szükséges minden, saját feladataikra vonatkozó információt haladéktalanul az illetékes hatóság, illetve képviselője rendelkezésére kell bocsátaniuk.
  • ha az illetékes hatóság azt tapasztalja, hogy az veszélyes áru szállítási szabályok előírásait nem tartották be, megtilthatják a küldemény feladását, vagy megszakíthatják az áru továbbítását, amíg a hiányosságokat ki nem küszöbölik, illetve más, megfelelő intézkedést is hozhatnak. A jármű feltartóztatása történhet a helyszínen, vagy biztonsági okokból kiválasztott más helyen. Ezek az intézkedések azonban nem zavarhatják jelentősen a közlekedést.

A törvény hatálybalépésével a veszélyes áruk közúti szállításával kapcsolatos, a tűzvédelmi, valamint a piacfelügyeleti bírság meghagyásával bevezetésre kerül a katasztrófavédelmi, továbbá a veszélyes áruk vasúti, belvízi és légi szállításával összefüggő bírságok kivetése is.

A jogerősen kiszabott bírságokat – 2012. január 1-jétől – a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01040047-00000000 számú központosított beszedési számla javára kell befizetni. A bírság a központi költségvetés bevételét képezi. A bírságot a befizetés elmulasztása esetén adók módjára kell behajtani.

Hatályos jogszabályok

1988. évi I. törvény

a közúti közlekedésről

1995. évi XCVII. törvény

a légiközlekedésről

2000. évi XLII. törvény

a vízi közlekedésről

2012. évi CLXXXV. törvény

a hulladékról

2004. évi XXXIV. törvény

a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról

2004. évi CXL. törvény

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2005. évi CLXXXIII. törvény

a vasúti közlekedésről

2005. évi CLXXXIV. törvény

a légi-, a vasúti és a vízi közlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról

2007. évi XLVI. törvény

a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről (a 18. Annex részletszabályait tartalmazó dokumentum, a „Veszélyes Anyagok Biztonságos Légi-szállításának Műszaki Utasítása” [Doc. 9284-AN/905])

2011. évi LXXX. törvény

a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke 2011. évi módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről

2011. évi CXXVIII. törvény

a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról

2012. évi II. törvény

a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

1979. évi 19. törvényerejű rendelet

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás kihirdetéséről

89/1988. (XII. 20.) MT rendelet

a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról

1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet

a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról

25/2014. (IV. 30.) NFM. rendelet

a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadóról

156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet

a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról

173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet

a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről

312/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet

a hivatásos katasztrófavédelmi szerv eljárásai során a veszélyes áruk vasúti és belvízi szállításának ellenőrzésére és a bírság kivetésére vonatkozó egységes eljárás szabályairól, továbbá az egyes szabálytalanságokért kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatok általános szabályairól

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

a közúti közlekedés szabályairól (KRESZ)

 

20/1984. (XII. 21.) KM rendelet

 

az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről

6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet

a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről

41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet

a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról

80/2009. (XII. 29.) KHEM rendelet

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról

7/2011. (III. 8.) NFM rendelet

a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról

42/2011. (VIII. 11.) NFM rendelet

az egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatos bírságolással összefüggő hatósági feladatokról, a bírságok kivetésének részletes szabályairól és a bírságok felhasználásának rendjéről

54/2014. (XII. 5.) BM rendelet

az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról

57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet

a víziközlekedés rendjéről

77/2011. (XII. 21.) NFM rendelet

a víziközlekedési balesetek és a víziközlekedési események vizsgálatának részletes szabályairól

51/2013. (IX. 6.) NFM rendelet

a radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról

313/2014. (XII. 12.) Korm. rendelet

a veszélyes áru légi szállításával kapcsolatos katasztrófavédelmi hatósági ellenőrzésről és a bírság kivetésének szabályairól

178/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről

27/2017. (VII. 5.) NFM rendelet

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet módosításáról

179/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet

a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről

28/2017. (VII. 5.) NFM rendelet.

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) belföldi alkalmazásáról szóló 62/2013. (X. 17.) NFM rendelet módosításáról

177/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló

26/2017. (VII. 5.) NFM rendelet

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat belföldi alkalmazásáról