Közlemények


Néhány órán belül viharos széllökések érkeznek
2017. október 29.
A legintenzívebb széllökések sebessége az előrejelzések alapján vasárnap akár a 140 kilométer/órát is elérheti. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hat megye területére a legmagasabb szintű figyelmeztető előrejelzést adta ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint Közép-Európa térségébe a napokban sarkvidéki eredetű hideg levegő érkezik, amelynek első hulláma péntek délután érte el Magyarországot. A következő, egyben legerősebb frontzóna vasárnap 11 – 12 óra körül érkezik meg a Kisalföld térségébe, majd gyors mozgással 14 – 15 óra körül már déli határainkat is eléri. A meteorológiai szolgálat előrejelzései szerint a szél ezt megelőzően már vasárnap délelőtt megerősödik, a Kisalföld térségében pedig helyenként viharossá is fokozódik, amely 60 – 115 kilométer/órás széllökésekkel járhat. A 100 kilométer/óra feletti széllökések az ország északnyugati-délkeleti tengelye mentén, az úgynevezett szélcsatornában valószínűbbek. Az ország sík tájain ezt követően a kora esti órákig rövid időre, néhány alkalommal 110 – 125 kilométer/óra közötti széllökések is előfordulhatnak. A kissé magasabban fekvő területeken, illetve a Balaton térségében egy-egy 125 – 140 kilométer/óra körüli széllökésre is van esély.
 
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos erejű szél veszélye miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megye területére a legmagasabb szintű, piros figyelmeztető előrejelzést is kiadta.
 
A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nyomatékosan felhívja a lakosság figyelmét, hogy a 70 kilométer/óránál erősebb szélvihar emberre és állatra egyaránt veszélyes lehet, hiszen a viharos erejű szél tetőszerkezeteket rongálhat meg, épületeket károsíthat, közlekedési zavarokat idézhet elő és fákat csavarhat ki.
 
Épületeken belül tartózkodva gondosan ügyeljünk arra, hogy minden nyílászárót bezárjunk, ne hagyjuk felügyelet nélkül gyermekeinket, áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, szükség esetén pedig készüljünk fel egy esetleges áramszünetre is. Akit a szabad ég alatt ér a viharos erejű szél, semmi esetre se essen pánikba! Ha lehet, keressen védett, stabil helyet, távol a fáktól és a romos épületektől.

Az aktuális és várható időjárásról az alábbi helyen is tájékozódhat.