Hírek


Eszközfejlesztés pályázati pénzből
2018. július 10. 12:33
Az idei évben először kiírták az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztését célzó pályázatot, amelynek elbírálását követően ötvenkilenc szervezet jut összesen kétszázhuszonöt millió forint támogatáshoz.

Az ötvenkilenc önkormányzati tűzoltóság a rendelkezésre álló forrást a kötelezően előírt tűzoltóvédő- és tűzoltótechnikai eszközökre, valamint a készenlétben tartott gépjárműfecskendő vagy már meglévő technikai eszköz felújítására fordíthatja.
 
A bíráló bizottság támogatásra vonatkozó javaslatait az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, így idén az önkormányzati tűzoltóságok csaknem százhatvankilenc millió forintért védő- és tűzoltótechnikai eszközöket vehetnek át, harminchat millió forint értékben pedig maguk szerezhetnek be egyéb eszközöket. A pályázatnak köszönhetően tizenegy önkormányzati tűzoltóság összesen húszmillió forintot a gépjárműfecskendőjének, illetve technikai eszközeinek felújítására fordíthat.

Forrás: BM OKF


 

Kapcsolódó információk: