Hírek


Tanulás, kreativitás és kitartó munka!
2018. január 05. 12:36
Ma féléves igazgatósági állománygyűlést tartott az igazgatóság vezetője. Kelkó Balázs tűzoltó alezredes a közelmúlt fontos eseményeit értékelve elmondta, kiemelt cél a tanulás és a kreativitás mellett az a kitartó munka, amely eddig is jellemezte szervezetünk működését.

Igazgató-helyettes úr értékelésében külön kitért a szakterületek meghatározó feladataira. A mentő tűzvédelemben technikai fejlesztések javítják a beavatkozó tűzoltók hatékonyságát. Megyénk mindhárom tűzoltóságán immár új magyar gyártású RÁBA gépjárműfecskendők állnak készenlétben, melyek modern szakfelszerelésekkel érkeztek hozzánk. Az elmúlt évek pályázati lehetőségei érezhető segítséget nyújtottak az önkéntes tűzoltó egyesületek fejlesztéséhez. Ennek eredményeként, a tavalyelőtti 170 beavatkozás után 2017. évben már 600-nál több esetben működtek közre az önkéntesek. Az országos és a nemzetközi szakmai versenyeken az élmezőnybe került a megyeszékhely tűzoltósága. Az egység a műszaki mentési feladatokban országos első helyet ért el, majd Nyitrán négy ország 20 legjobb csapata között, az előkelő ötödik helyet szerezte meg. A vezető elmondta, minden szakterület teljesítette a célfeladatokat és képes volt követni a jogszabályok változása miatt kialakult új elvárásokat. Az igazgatóság személyi állománya és technikai eszközei továbbra is biztosítják megyénk közbiztonságát a katasztrófavédelem területén.

Fotó: Káli Sándor tű. alez.


 

Kapcsolódó képek:

Tanulás, kreativitás és kitartó munka! Tanulás, kreativitás és kitartó munka! Tanulás, kreativitás és kitartó munka!